"Ínyvérzés... Egy 20 éves emberke vagyok. És hát a fogaim véreznek. Már mint már gyerek koromban sokkat véreztek mert nekem kicsik a fogaim. ÉS így könyen megsérült mindig. DE 19 évesek kromban elmentem pár fogam tõmetni és a tõmés elõtt leszedték az õszes fog kõvem és azotta sokkal roszabb már mint hogy fogselymezhetek meg hasonlok és még roszabb lett mert mára már kicsit fály is a fogam és csak elmosolygom magam vagy bele harapok a kenyérbe és azt látom hogy most is vérzik a fogam.Mit csináljak??"
Bár fogainak vérzéséről ír levelében, véleményem szerint a fogínye vérezhet. A fogak maguk nem véreznek, csak a fogágy, illetve az azt beburkoló rózsaszín íny (foghús) abban az esetben, ha gyulladásban van. A fog maga csak akkor vérzik, ha baleset következtében eltörik és a fogbélpulpa, a benne levő apró erekből elkezd vérezni.
Sajnálattal olvasom, hogy a fogkő-eltávolítás után rosszabb lett, ennek kellene ugyanis segítenie, a gyulladást csökkentenie, azáltal, hogy a gyulladást fenntartó tényező – a fogkő – lekerül a fog nyakáról, azonban sokszor előfordul, hogy egy alkalom nem elegendő. A fogkőlevétel a szájhigiéniás kezelés egyik lépése és komoly gyulladásos panaszok esetén többször meg kell ismételni, akár kiegészítő kezelésekkel együtt (fogágytasakok kitisztítása, kürettálása, lézeres kezelése, sópolírozás, fertőtlenítő öblögető alkalmazása stb.). Vannak olyan páciensek, akiknél általános háttérbetegség is fennáll, ilyenkor a fogínygyulladás szakszerű kezelése mellett előfordulhat, hogy a háttérbetegséget is kezelni kell (ilyenek lehetnek: immunbetegségek, vitaminhiányok, stb.).
Fogínygyulladás, fogínyvérzés esetén, amennyiben háttérbetegség nem áll fent, vagy ez kezelt, a legfontosabb teendő az alapos fogmosás. Nem csak a fogak alapos tisztítása, hanem a fognyaknál a fogíny körkörös átdörgölése, a lepedék alapos eltávolítása (fogmosás naponta minimum kétszer minimum 2 percen keresztül!). Emellett a folyamatos professzionális tisztántartás – azaz rendszeres időközönként a fogorvos, dentalhigiénikus által a fogkövek eltávolítása, mély fogínytasakok kitisztítása – mivel ezek sajnos a páciensek számára egyszerű fogmosás során nem elérhetőek.
A szakszerű ellátás érdekében azt javaslom, mindenképp keresse fel fogorvosát, hiszen a folyamatosan fennálló ínygyulladás hosszú távon a fogak meglazulásához vezet.
Kedves Doktornő!
VálaszTörlésKislányomnak okt. közepén esett ki a jobb fölső egyese, a bal valamivel késöbb.Azóta se nőtt ki a maradó foga. Talán látszódik egy kicsit a jobb oldali, de nem töri át az ínyet.Félek fogcsíra hiánya van, mert négy évvel idősebb nővérének mindkét kettes fogcsírája hiányzik.
Még ne agódjak, lehet, hogy ilyen késve indul be a fog növekedése? Ha nem tud áttörni, akkor rá lehet-e segíteni? felvágni az ínyét v. ilyesmi?
Válaszát előre is köszönöm? T. Ildikó
Kedves Doktornő.
VálaszTörlés21 éves lány vagyok. Az a kérdésem, hogy vajon mitől lehet az, hogy (csak fogmosáskor) vérzik az ínyem? Sem étkezéskor, sem máskor soha, és mindig az elülső alsó 3-4 fogam. Valamint ugyanekkor, ha kicsit megnyomom a vérző területet, gennyszerű valami jön ki? válaszát előre is köszönöm.
Kedves Névtelen, A vérző íny ínygyulladást jelent. Sokszor az íny alatti fogkövek okozzák, melyek a laikus páciens számára nem láthatóak. Mindenképp forduljon fogorvoshoz, fogkőeltávolítás, professionális dentalhigiéniai kezelés szükséges, mely fél évente ismételendő.
VálaszTörlésKedves Doktor Nő!
VálaszTörlésA fiam már 24 éves, rendszeresen jár fogászatra. A fogai egészségesek, fél évente leszedik a fogköveit, mégis vérzik az ínye. Reggelre véres a párnája, már arra is panaszkodik, hogy napközben is vérzik. Fél, hogy elveszíti a fogait. A fogazata egészséges, ezt tőlem örökölte, nekem sincs rossz fogam, szép fehérek. Az édesapja viszont hasonlóan vérzőíny problémával küzdött. Mit tanácsol?
Tisztelettel: Obermajer Ildikó
Kedves Ildikó,
TörlésBiztos választ csak személyes vizsgálat alapján lehetne mondani.
Előfordulhat, hogy a fél évenkénti fogkő eltávolítás nem elegendő a fia számára, nekem van olyan páciensem, aki havonta jár szájhigiéniai kezelésre.
Az is előfordulhat, hogy egyszerűen nem megfelelő a fogmosási technika, ez banálisnak tűnik, ám nagyon komoly problémákat okoz.
Előfordulhat az is, hogy valamilyen immunológiai probléma van a háttérben, melyet parodontológus szakorvossal érdemes kivizsgáltatni, bár jellemzően az ilyen betegségek éppen a kevés tünet miatt nem kerülnek felfedezésre.
Mindenképp javasolt parodontológus szakorvos megkérdezése személyes szájvizsgálat alapján.