"Barátnõm, ajánlotta Önöket. Az oldalukon beleolvastam a blogba. A téma számomra is aktuális - mármint a rezekció. Kb. fél éve a bal elsõ fogamnál kellett beavatkozni, mert hihetelenül csúnyán begyulladt. A problémám az, hogy az a rész azóta is érzékeny, ha az orrom alatt megnyomogatom, akkor még mindig olyan mintha lenne bent folyadék, tehát mintha nem távolítottak volna onnan el mindent teljesen. Nem nagyon szeretném, ha újra fel kellene nyitni, csak végsõ esetben. Vagy ez normális, hogy ilyen maradt? A beavatkozás után nem szedtem be az antibiotikumot, esetleg ennek köszönhetõ?"
Sajnos ezt nem lehet látatlanban megmondani, de ennyi idő után általában tünetmentessé válik a rezekált terület. Az antibiotikum szedése segítheti a műtött terület megfelelő gyógyulását, segítve a szervezet saját védekezőképességét azzal, hogy a rezekált területről eltávolított baktériumokból visszamaradó esetleges csírákat elöli. Ennek ellenére előfordul olyan is, hogy antibiotikum szedése mellett is újból kialakult a gyökércsúcson a gyulladás. A rezekció egy utolsó próbálkozás a fog megmentésére a foghúzás elött, elsősorban ha fog frontterületen van. Természetesen a rágózónában is megteszi az ember amit csak lehet, de a frontterület esztétikus pótlása sokkal nagyobb kihívás mint a rágóterületé, emellett a rezekció szempontjából ez a terület hozzáférhető, míg a rágózóna kevésbé.
Sikertelen rezekció esetén, amennyiben a gyökér hossza ezt megengedi egy új rezekció megkísérelhető. A rezekció elött mindenképp új gyökértömést kell készíteni, azaz a régi gyökértömést maradéktalanul el kell távolítani, a gyökércsatornát megpróbálni tökéletesen kifertőtleníteni (esetleg lézeres gyökércsatorna tisztítás) majd végleges, megfelelően jól záró gyökértömést készíteni. Új rezekció csak ezután kezdhető, régi gyökértömés cseréje nélkül nem!
A diganózishoz mindenképp érdemes fogorvost felkeresni, aki a szájvizsgálat mellett egy röntgenfelvétel alapján tud majd megfelelő diagnózist és kezelési tervet adni. Az áttekintő panoráma röntgenfelvétel mellett ilyen esetben érdemes egy „intraorális” kis röntgenfelvételt is készíteni, melyen a kérdéses fog és környezete részletgazdagabban látható, mint a nagy panorámafelvételen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése