"Jobb oldalon a 4. felső fogam letört. Kívülről szinte nincs is fogam, csak belül. Kb. 4 éve volt gyökérkezelve, a törés után pedig másnap a tömés is kiesett. Voltam a fogorvosnál, és a röntgen cisztát mutatott ki. A fogamat tehát biztos ki kell húzni. Az lenne a kérdésem, hogy milyen lehetőségem van, hogyan lehetne újra fogam? Nagyon idegesít, és már bele vagyok betegedve az egészbe! Félek a koronától, mert sok helyen azt olvastam róla, hogy tönkreteszi a mellette lévő fogakat is, amit semmiképpen sem szeretnék! (Igaz ez? Ha koronát tesznek fel, akkor mind a 2 fogamat lecsiszolják majd?) Mennyi ideig bírná így a fogam, mármint a koronával? Hallottam ugyanakkor az implantátumról is..."
Egy fogat valóban több módon lehet pótolni. Amennyiben a foghiány melletti fogak teljesen épek, úgy az implantátum megfelelő megoldás lehet. Az implantátumhoz nem kell a hiányt határoló fogakat lecsiszolni – igaz, ez egy csontműtét, ezt viszont figyelembe kell venni. Amennyiben nem szeretné, hogy a hiányt határoló fogakhoz nyúljanak, úgy ez a legjobb megoldás. Fontos azonban a tervezés, megfelelő mennyiségű és minőségű csontállománynak rendelkezésre kell állnia. Az implantológiai műtét tervezéséhez 3 dimenziós CT felvétel mindenképp ajánlott.
Vannak olyan páciensek, akik a csontműtétet nem szeretnék vállalni, így a hídnak nevezett fogpótlás mellett döntenek. A híd lényege, hogy áthidalja a foghiány területét. Pótolja a hiányzó fogat, a levegőben azonban nem lóghat, ezért a foghiány elötti és mögötti foghoz kell kapcsolódnia. E kapcsolatnak ráadásul elegendően erősnek kell lennie ahhoz, hogy a kihúzott fog helyén történő rágóerőt – mely nem csekély – elbírja.
Ez az erős rögzülés hagyományosan a koronákkal érhető el – mint Ön is írja a hiány elötti és mögötti fogat elő kell készíteni koronához. A koronához való előkészítés több módon is történhet, érdemes a jóval precízebb fogorvosi és fogtechnikusi módszert, a vállas előkészítési technikát választani, ezzel precízen jól záró korona készíthető és az ínyvédelem is megvalósítható.
Amennyiben a foghiány 1 cm-nél rövidebb és a foghiányt határoló fogakban tömés található, ez megfelelő szituáció lehet a csiszolás nélküli fogpótlás elkészítésére. Ez ugyan gyengébb rögzítést tesz lehetővé így életideje rövidebb, mint a klasszikus, koronákkal rögzített hídnak, azonban lényegében ép foganyag elvesztése nélkül fémmentes, esztétikus fogpótláshoz jut.
