"Azt szeretném megkérdezni, hogy mennyire éri meg gyökérkezeltetni egy fogat? Sok pénzt rákölt az ember, a vége pedig ígyis úgyis műfog lesz. Nem éri meg jobban egyből műfogat rakatni?"
Sajnos nem tudok a kérdésére konkrét választ adni, inkább a saját nézőpontom gondolatait tudom megosztani Önnel:
Ismerek olyan pácienst, akinek annak idején egy vizsgázott fogász (akkoriban még kevés fogorvos volt), gyökérkezelést hajtott végre egy őrlőfogán. Ő mumifikálásnak nevezte a kezelést, nem volt ez igazi gyökértömés mint amilyeneket most készítünk, a röntgenen látszik, hogy a gyökércsatornákat nem töltötte fel, csak a kamrai részt. Ez a fog még ma is szájban van, stabil és jól funkcionál, pedig a kezelést 42 évvel ezelőtt végezték el. Igaz a fog erősen elsötétedett, így nemrégiben egy porcelán betétet kellett a felszínre tenni, ezzel lehetett az esztétikáját helyrehozni. Úgy tűnik tehát, jó döntés volt annak idején megpróbálni a gyökérkezelést. Ez a hölgypáciens most 67 éves és minden foga megvan.
Van természetesen ellenkező példa is: kezdő orvos koromban küzdöttem olyan fogért amelyet egy tapasztaltabb kolléga már az elején eltávolított volna és sajnos a többszöri próbálkozás ellenére végül valóban ki kellett húzni a fogat. Olyan is előfordult, hogy a másik kollega már lemondott az adott fogról, de a páciens ragaszkodása és a kitartó kezelés végül sikerrel zárult.
Sokszor jelentkezik páciens olyan foggal, mely nagyon rossz állapotban van. Ilyenkor a legfontosabb, hogy megbeszéljük mik a lehetőségek és ő mit szeretne, mennyi türelme van, mennyire hisz a gyógyulásban. Fontos, hogy tudja mi vár rá, milyen alternatívát jelent az egyik, vagy a másik megoldás. Előfordulhat, hogy pár évvel a gyökérkezelés után mégis el kell távolítani a fogat, mert vagy kiújul a gyökércsúcsi gyulladás, vagy eltörik a rigid, energiáját vesztett fog és már nem felépíthető többé. Az a pár év azonban nem mindegy. Sokan nem tudják, de míg a gyökér a csontban van, annak szerkezete sokkal erősebb, nem bomlik úgy le mint foghúzás után, a gyökércsonk mellett megmarad az ínypapilla formája, míg foghúzás után elsimul. Maga a műfog csak a koronai részt pótolja az ínyt nem. Egy gyökérkezelt, majd csappal ellátott gyökércsonkra korona helyezhető, mely esztétikájában és funkciójában többet ér, mint egy valódi foghiány műfoggal pótolva.
Van olyan páciens, aki nagyon nagyon ragaszkodik a fogához és azt kéri, próbáljuk meg, hátha. Ilyenkor hetekig, hónapokig is eltarthat a kezelés. Van olyan páciens, aki már akkor is a foghúzás mellett dönt, mikor még nagy esély lenne a gyökérkezeléssel való gyógyításra. Olyan is sokszor van, hogy egy fog valóban menthetetlen és nincs tovább, akkor ezt kell eldönteni, elvállalni és elfogadni. Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma eset. Azt gondolom, hogy szaktudás mellett a hangsúly az orvos és a páciens egymásra hangolódásában van. Szerintem sikeresen gyógyítani csak akkor tud az orvos, ha megvan a kellő szaktudása és ráérez a páciensére, illetve ha a páciens akarja, elfogadja és bízik a gyógykezelésben.
Magamról
- A fogorvos válaszol
- Budapest, Hungary
- Kedves Olvasó! Jelenleg kisbabáimmal szabadságon vagyok, csak ritkán tudok válaszolni a levelekre! Sürgős esetben fordulj(on) azonnal személyesen szakemberhez. Meleg szívvel ajánlom kollégáimat a Budapest Dental Fogászaton: www.budapestdental.hu Dr. Pattogató Rita a nevem, 1997-ben végeztem a SOTE Fogorvostudományi Karán. Először Fog- és Szájbetegségekből, majd Konzerváló Fogászat és Fogpótlástan szakirányból szereztem szakvizsgát. Jelenleg Fogszabályozás rezidens vagyok, azaz ebben a szakirányban tanulok tovább. Szeretem a szakmámat és az embereket, szívesen segítek fogas kérdésekben, ha épp az adott kérdésre tudom a választ (sajnos nem tudom mindenre...). Nem célja ennek a weboldalnak, hogy más fogorvosok munkáiról véleményt alkossak, az ilyen jellegű levelekre nem válaszolok. Elsősorban abban szeretnék segíteni, hogy biztonságosabb érzés legyen elkezdeni egy fogászati kezelést. Úgy vettem észre, több információ birtokában a betegek bátrabban ülnek be a fogorvosi székbe, könnyebb és gyorsabb lesz a kezelés. Manapság olyan komoly a technikai fejlődés a fogászat területén, hogy szerintem érdemes több infót beszerezni a biztonságos döntéshez.
2009. augusztus 11., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése