"Az alsó fogsorom bal hátsó részén az utolsó fogam mögötti (ami a bölcsesség lenne, de nem nőt ki) részen kellemetlen fájdalmat érzek. Végülis a fog helye után már egyből jön ez a függőleges rész. Általában ha kitátom a számat, akkor érzem hogy feszül, illetve ha nagyon összeszorítom, akkor érzek ismét fájdalmat. Nem tudom konkrétan hogy-hogy hívják ezt a részt. Lámpával belenéztem a számba, és azon a függőleges részen kicsit pirosas. Olyan mintha gyulladt lenne. Ez durván egy hete tart. Gondoltam már arra is hogy esetleg a bölcsesség fog kezd bújni, de az átterjedne erre a részre? Esetleg megégettem, vagy megszúrta valami, nem tudom. Persze én már egyből a legrosszabbra gondolok, hogy ne adj isten valami daganat. Ha számít valamit, akkor a torkom is be van gyulladva, kicsit megfáztam.
Azért nem mentem eddig orvoshoz, mert gondoltam elmúlik. Most jelenleg semmi gyulladás csökkentő öblögetőm nincs itthon, így mondjuk kezelni még nem tudtam. Hétfőn mindenképpen elmegyek megénzetni, remélem csak valami rossz gyulladás.
Így a mondottak alapján mire tippel a Doktornő? Tudom nehéz ezt így megmondani, de lehetséges hogy valami nagyobb baj?
Nagyon köszönöm válaszát.
Üdvözlettel,
F.Sándor"
Kedves Sándor,
A pontos válaszhoz panoráma röntgen és szájvizsgálat kellene, de remélem már megnyugtatták, hogy semmilyen daganatra vagy ilyen jellegű dologra nem kell gondolni. Bizony megbújhat a bölcsességfog, esetleg egy rossz pozícióban levő bölcsességfogról van szó, amely kibújni ugyan nem fog, de a csontot áttörte, így mellette az íny, mint egy kis zseb formálódik, ami ha a baktériumok benne elszaporodnak, bizony begyulladhat. A röntgen alapján lehet megmondani, hogy hogyan a legmegfelelőbb kezelni, ez az egyszerű kis tasakkezeléstől egy komolyabb szájsebészeti műtétig bármi lehet.
Jó egészséget kívánva,
"Kedves Doktornő!
Igen, voltam fogorvosnál. A doktor úr elküldött egy röntgenre. Az ő elképzelése szerint a bölcsességfog lehet a ludas, de biztosat csak a röntgen után tudott mondani. Aznap megcsináltattam a röntgent, és vissza is vittem neki. A gyanúja bejött. Rossz szögben érkezik a fog, és emiatt gyulladt be az a környék. Ráadásul ahogy mondta, a torokgyulladásom is rátehetett egy lapáttal a fájdalomra.
Tanácsa az, hogy az alsó részen mindkét bölcsességfogat távolíttassuk el. Adott volna beutalót, de én egyenlőre inkább gyűjtöm a bátorság energiát az univerzumból.:-)
Így majd szeptemberbe ha visszamegyek hozzá ellenőrzésre, akkor beadom a derekam, és neki ugrok ennek a "kellemesnek" ígérkező utazásnak.
Köszönöm válaszát még egyszer!"