"Egy éve van alsó-felső kivehető fogsorom. Az alsóval semmi probléma nincs, stabil. A felső viszont új kora óta nem az igazi. A szájpadlásom és a műfogsor szájpadlása közt, ahogy a nyelvemmel érzékelni tudom, legalább 1-2 mm távolság van. Mintavételnél éreztem, hogy a mintavevő nem ér fel a szájpadlásomhoz, de nem mertem szólni. A kérdésem az lenne, hogy utólag lehet e kezdeni valamit ezzel a problémával? Válaszát előre is köszönöm, Sz. János"
Kedves János,
A teljes fogsort egy-két évenként alá lehet béleltetni. Az alábélelést egy a fogsorral vett funkciós lenyomat alapján a fogtechnikus mester készíti el.
Sok páciens ilyenkor nem is keres fel fogorvost, mondván, hogy ez a „beavatkozás” főként a fogtechnikai fázisokat igényel, így egyenesen fogtechnikai laboratóriumhoz fordul.
Az alábéleléssel tehát a fogsor szájpad felé néző felszínére új bevonat kerül, megfelelő kivitelezés esetén ez pontosan illeszkedik a szájpad formájához.
Lenyomatvétel során a lenyomatkanál nem ér a szájpadláshoz. A kanálba folyékony lenyomatanyag kerül, ez érintkezik a nyálkahártya felülettel, kitöltve a kanál és a nyálkahártya közötti rést, lemintázva ezzel a teljes felületet.
Amennyiben a fogsor készítése előtt röviddel fogakat távolít el a fogorvos, úgy a csont-nyálkahártya alapzat visszasorvadása nagyobb mértékű, így hamarabb támad rés a fogsor és a nyálkahártya között. Ez a fogsor billegéséhez vezethet.Ilyen fogsor esetén hamarabb, akár fél éven belül is szükség lehet alábélelésre. Emiatt sok fog eltávolítása után érdemes inkább első körben ideiglenes fogsort készíttetni, majd fél év után a már biztosan kialakult felszínre készíteni el az új fogsort.
Fogeltávolítás nélkül is a csontos alapzat sajnos folyamatosan sorvad, így időnként szükség van a fogsor alábélelésére, hogy a hiányzó részt pótolni lehessen.
A teljes fogsor cseréjére általában 3-4 évente van szükség, de ez elég tág határok közt mozog.
Jó egészséget kívánva,
Üdvözlettel, Dr. Pattogató Rita

great blog:)
VálaszTörlésfollow you!
http://beautyandfashion-makeup.blogspot.com/