"Egy amalgám tömött alsó fogamról letört egy kis rész, ezért felsértette a nyelvem. Az új (fehér) tömés azóta néha érzékeny vagy tavaly decemberben már fájt is 3-4 napig, majd elmúlt. Most az elmúlt 4 napban is elkezdett fájni, szerintem az állkapcsomnál egy kissé meg is dagadt, a lényeg, hogy fájdalomcsillapítok segítségével "húzom". Eléggé "félek" a fogorvosoktól és sajnálnám a tömésemet is kifuratni. Mi lehet a probléma a fogamnál?"
A leírt panaszok alapján én fogbélgyulladásra, majd fogbél elhalásra tippelek, persze a pontos diagnózishoz röntgenfelvétel szükséges. A tavaly decemberi pár napos fájdogálás már jelezhette, hogy a fog belsejében levő ideg gyulladásban van, vagy arra készül. A mostani arc duzzanata a fájdalommal együtt már inkább arra utal, hogy a fogbél közben elhalt, a folyamat túlterjedt a gyökér csúcsán a foggyökér környezetébe. Konkrét diagnózist azonban csak szájvizsgálat és röntgenfelvétel alapján lehet felállítani.
Sok esetben a fogbél elhalása szinte észrevétlenül történik meg, a páciens már csak az Ön által is leírt tünetekkel érkezik a fogorvoshoz. A fogbél elhalását elsősorban a fogszuvasodás következtében a fogbél felé ható baktériumok, illetve az azok által termelt savak és egyéb kémiai anyagok (toxinok) okozzák, mikor a fog kemény szövete már nem elég vastag ahhoz, hogy megmentse a fogbelet ezektől a hatásoktól - azaz a szuvasodás már nagyon mélyre terjedt. Sokszor fordul elő olyan, hogy a páciens egy pici fogdarabka letörését érzékeli - éppúgy, ahogy Ön is leírta - és nem is gondolja, hogy a mélyben milyen barlang alakul ki ekkorra a fogban. A fogorvos kitisztítja, a mély szövetekre gyógyszert is helyez, majd fehér esztétikus töméssel látja el. Sokszor azonban ez már nem elég, a mélyben a meggyengült fogbélben a folyamat tovább halad.
Ha a röntgenfelvétel is igazolja a fenti diganózist a fogorvos gyökérkezeléssel próbálja megmenteni a fogat. Ennek során a fertőzött szöveteket eltávolítja a fogból, így a mélyben is megszűnhet a gyulladás, fájdalom és az arc duzzanata. A gyökérkezelés a mai érzéstelenítő gyógyszerek mellett már fájdalommentesen elvégezhető!
Magamról
- A fogorvos válaszol
- Budapest, Hungary
- Kedves Olvasó! Jelenleg kisbabáimmal szabadságon vagyok, csak ritkán tudok válaszolni a levelekre! Sürgős esetben fordulj(on) azonnal személyesen szakemberhez. Meleg szívvel ajánlom kollégáimat a Budapest Dental Fogászaton: www.budapestdental.hu Dr. Pattogató Rita a nevem, 1997-ben végeztem a SOTE Fogorvostudományi Karán. Először Fog- és Szájbetegségekből, majd Konzerváló Fogászat és Fogpótlástan szakirányból szereztem szakvizsgát. Jelenleg Fogszabályozás rezidens vagyok, azaz ebben a szakirányban tanulok tovább. Szeretem a szakmámat és az embereket, szívesen segítek fogas kérdésekben, ha épp az adott kérdésre tudom a választ (sajnos nem tudom mindenre...). Nem célja ennek a weboldalnak, hogy más fogorvosok munkáiról véleményt alkossak, az ilyen jellegű levelekre nem válaszolok. Elsősorban abban szeretnék segíteni, hogy biztonságosabb érzés legyen elkezdeni egy fogászati kezelést. Úgy vettem észre, több információ birtokában a betegek bátrabban ülnek be a fogorvosi székbe, könnyebb és gyorsabb lesz a kezelés. Manapság olyan komoly a technikai fejlődés a fogászat területén, hogy szerintem érdemes több infót beszerezni a biztonságos döntéshez.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: arcfájdalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: arcfájdalom. Összes bejegyzés megjelenítése
2009. június 5., péntek
Amalgámtömés és gyökérkezelés
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)