"Pár évvel ezelőtt felraktak nekem fémporcelán koronát amiből egyszercsak rágásnál kitört egy pici porcelán darab,az a kérdésem hogy lehet-e ezt korigálni koronacsere nélkül"
Sajnos ez valóban előfordul, elsősorban akkor, ha valami miatt megfeszül a fémporcelán korona. A porcelánt a fogtechnikus ráégeti a fémre, ez egy elég merev, sérülékeny anyag. Ha nagyon keményre harapunk rá, esetleg nekikoccintjuk, egy kemény tárgynak, akkor aránylag könnyen törik. Ilyenkor azonban az alap stabil, csak a külső behatás volt erős, tehát mindenképp érdemes megpróbálni kiegészíteni a letört darabot, amely nagy valószínűséggel fent marad.
Van olyan helyzet is, mikor nem történt külső behatás, vagy keményre harapás és mégis megpattan a porcelán. Ez sajnos a nehezebb eset, mert ilyenkor feltételezhető, hogy maga a fémváz tudott kicsit meghajlani, ami statikai probléma előjele. Néha előfordul, hogy a korona alatti fog nem bírja a terhelést (pl. fogszuvasodás, vagy a csapos fog meglazulása) és végsősoron ez okozza a leplezés lepattanását.
Ilyenkor is meg lehet próbálni a porcelán kiegészítését, de ez nem feltétlen fog hosszú távú sikerrel járni.
Mit tehetünk? Mivel a porcelánt magas hőfokon a fogtechnikus égette fel, egy speciális kemencében, ezért ugyanolyan módon nem lehet visszaállítani, azaz ismét porcelánnal leplezni. Létezik egy porcelán javító szett, mellyel a fogorvos a szájban megpróbálja a fém színét először fehérrel lefedni, majd felépíteni a hiányzó leplezést fogszínű esztétikus tömőanyaggal. A fém felületét egy speciális homokfúvóval kell felérdesíteni, majd ugyanúgy rétegenként kerül rá a fogszín mint a tömésnél, utánozva a dentin, majd a zománc színét. A végeredmény függ attól is, hogy milyen területen van a lepattanás, mennyi maradék porcelán leplezés övezi. Van hogy ugyanúgy évekre sikerül így az esztétikai problémát megoldani, mintha semmi nem történt volna, de van, hogy időnként újra lepattan és ismét ki kell pótolni. Mindenesetre érdemes megpróbálni.
Magamról
- A fogorvos válaszol
- Budapest, Hungary
- Kedves Olvasó! Jelenleg kisbabáimmal szabadságon vagyok, csak ritkán tudok válaszolni a levelekre! Sürgős esetben fordulj(on) azonnal személyesen szakemberhez. Meleg szívvel ajánlom kollégáimat a Budapest Dental Fogászaton: www.budapestdental.hu Dr. Pattogató Rita a nevem, 1997-ben végeztem a SOTE Fogorvostudományi Karán. Először Fog- és Szájbetegségekből, majd Konzerváló Fogászat és Fogpótlástan szakirányból szereztem szakvizsgát. Jelenleg Fogszabályozás rezidens vagyok, azaz ebben a szakirányban tanulok tovább. Szeretem a szakmámat és az embereket, szívesen segítek fogas kérdésekben, ha épp az adott kérdésre tudom a választ (sajnos nem tudom mindenre...). Nem célja ennek a weboldalnak, hogy más fogorvosok munkáiról véleményt alkossak, az ilyen jellegű levelekre nem válaszolok. Elsősorban abban szeretnék segíteni, hogy biztonságosabb érzés legyen elkezdeni egy fogászati kezelést. Úgy vettem észre, több információ birtokában a betegek bátrabban ülnek be a fogorvosi székbe, könnyebb és gyorsabb lesz a kezelés. Manapság olyan komoly a technikai fejlődés a fogászat területén, hogy szerintem érdemes több infót beszerezni a biztonságos döntéshez.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogtechnikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogtechnikus. Összes bejegyzés megjelenítése
2009. december 9., szerda
2009. május 26., kedd
Cirkonkorona vagy fémkerámia korona?
"Hatodik osztályos koromban kiütötték a jobb felső metszőfogamat egy fooballütővel. Ideiglenesen egy protézist kaptam aminek két kiálló fém része rögzül a kitörött fogam szomszédos fogaira. Szüleimmel elérkezettnek láttuk az időt hogy koronát tettessünk fel, (ugyanis a csontba való beültést nem megoldható mert elhalt a csont). Az anyagi kereteink hál’ Istennek lehetővé teszik hogy a hagyományos illetve a cirkóniumkorona között gondolkodjunk… Azt hallottam hogy a cirkóniumkorona sokkal esztétikusabb, természetesebb, jobb a fényteresztő képessége, azonban nagyon törékeny vigyázni kell rá. Nem szeretném azt sem hogy meglátsszon a későbbiekben hogy nem az eredeti fogaimmal mosolygok és azt sem hogy nagyon vigyázni kelljen a fogaimra focizás vagy futás közben…Ön mit javasol melyiket válasszam?"
Foghiány pótlására mindenképp olyan megoldást válasszon, ahol a porcelán leplezés alatt valamilyen váz anyag van, ez lehet valamilyen fémötvözet vagy cirkonium-oxid. Olyan megoldást, ami alatt nincs váz, ilyen például a préskerámia – ne válasszon, mert ez sokkal sérülékenyebb, bár gyönyörű szép, igazából ez az ami tökéletesen fényáteresztő, de csak koronának válik be, foghiány pótlására nem elég erős, vagy nagyon kell rá vigyázni.
Sem a fém váz, sem a cirkonium váz nem engedi át a fényt. A fémváz gondolom érthető miért, a cirkonium vázat pedig úgy képzelje el, mint egy nagyon kemény krétát – ez sem tudja átengedni a fényt. Ami a fényt átengedi az a porcelán leplezés. Persze nem mindegy, hogy a porcelán leplezés alatt egy fém színű anyag van, vagy egy fogszínűre színezett kréta színű anyag (cirkon) – ez utóbbival sokkal természetesebb fogszínt tud összehozni a fogtechnikus. És ezzel el is érkeztünk az egyik legfontosabb dologhoz az esztétika szempontjából: a fogtechnikus. Az, hogy a készülő fogpótlás mennyire lesz természetes hatású legelső sorban a porcelán leplezésen és a fogtechnikus mester művészi hozzáállásán múlik. Persze a cirkonnal könnyebb dolga van, de láttam már cirkonkoronát nagyon csúnya porcelánleplezéssel és fémvázra készített koronát (igaz, hogy aranyvázra…) tökéletesen természetes hatásút.
A fogtechnikus elött van még egy fontos tényező, ez pedig a fogorvos, hogy milyen csiszolással készíti elő a fogakat, mennyire van tapasztalat abban amit csinál, mennyire tudja, hogy mennyit és honnan kell levennie a fogból a megfelelő esztétikai hatás érdekében. Nagyon fontos, hogy csak vállas korona előkészítési technológiát alkalmazó fogorvost válasszon. A váll kialakításával a fogínyét megvédi és elegendő helyet képez ahhoz, hogy a porcelán leplezést a cirkon vagy fém vázra megfelelő mennyiségben és minőségben tudja feltenni a fogtechnikus.
A sérülékenységről: Ami a koronák esetén sérülékeny az elsősorban maga a leplezés, nem a váz. Persze a váz is eltörhet nagy igénybevétel esetén, de ez ritka. A fém és a cirkon összehasonlításában érdemes tudni, hogy a cirkonváz szakítószilárdsága négyszerese a hagyományos kobalt – króm vázakénak, tehát nem törik, vagy csak extrém igénybevétel esetén. Ami törhet, az a leplezés. Ez hasonló, picit gyengébb, mint a természetes fogzománc. Ha odaüti, elreped, lepattan. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet vele focizni, vagy sportolni, semmi ilyen kitétel nincs, de ugyanúgy, mint a természetes fogra vigyázni kell rá.
Ha lehet választani, én CAD-CAM technológiával készített cirkonvázas porcelán leplezésű megoldás mellett döntenék (Pl. Etkon®, cirkonium vázas Procera®).

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)