"Fogorvosi kérdéssel fordulok Önhöz.
23 éves fiatal nő vagyok, 1,5 éve szültem meg a kisfiamat, és a szülés után elkezdtek rohamosan romlani a fogaim. Hiába mostam, nem használt, a fogorvosom szerint a genetikának köszönhető, mivel a szüleimnek is műfoguk van már 30 éves koruktól. Ez év pünkösdjén nagyon fájt a hátsó fogam és elmentem a fogorvosomhoz, hogy húzza ki. Annyira erős a fájdalom, hogy amikor megkaptam a lidocain injekciót, nem éreztem a zsibbadás, csak azt, hogy csökken a fájdalom. A fogorvos alig bírta kihúzni a fogat, mivel kiderült, hogy egy hatalmas ciszta volt rajta. Volt legalább vagy
A doki olyasmit mondott, hogy mivel nem jött helyre a seb, és fistula alakult ki, be kellesz feküdnöm a debreceni kórházba arcüreg-plasztikára. Eléggé megijedtem ettől, szóval szeretném hallani egy másik orvos véleményét is. Azt mondta az orvos, hogy ha kihúzta volna a másik fogat mellette, amin szintén ciszta van, leszakadt volna az arcüregem. Örülnék, ha a Doktor Nő tanácsot adna, és megírná, hogy Ön szerint ez mennyire komoly, vagy, hogy mit takar ez a műtét. Sajnos az orvosom nem ad választ a kérdéseimre, mert elég idős már, és magának való."
Válaszát nagyon köszönöm!
Tisztelettel,
R. K. Nikoletta"
Kedves Nikoletta!
Nagyon nagyon javasolt, hogy mihamarabb menjen el egy szájsebészeti osztályra.
Debrecent nem ismerem, de az Egyetem keretein belül kell legyen szájsebészeti osztály. A szájüreg nem közlekedhet az arcüreggel!!!
A nagy gyökerű hátsó rágófogak eltávolításakor ciszta nélkül is előfordul, hogy megnyílik az arcüreg. Ez olyan esetben gyakori, mikor a fog gyökerei nagyok, de az állcsont vékony, kevés vagy szinte hiányzik a csont az arcüreg alapja és a gyökerek csúcsa között. Amennyiben egy foggyökér csúcsán ciszta alakul ki, a ciszta még tovább bontja a csontot, így még nagyobb esély van foghúzáskor az arcüreg megnyitására.
Sok esetben annyira nincs csont az arcüreg alja és a gyökerek vége között, hogy csak egy vékony nyálkahártya választja el őket egymástól. Ilyenkor foghúzáskor természetes, hogy a vékony nyálkahártya kiszakad.
Az így kialakult járatot azonnal zárni kell a szájüreg felől varratokkal. Ez egy nagy foghúzás után meglehetősen nehéz, ezért sok fogorvos szájsebészetre utalja a páciensét, ahol megfelelő eszközök álnak rendelkezésre a zárásra. A zárás után antibiotikum szedése is javasolt.
Ha a járat nem lett bezárva, az arcüreg a szájüreg felől folyamatosan fertőzödik a száj baktériumflórájával. Ez az arcüregben és a különböző melléküregekben komoly gyulladást alakíthat ki, ezért mielöbb zárni kell az átjárót. A melléküregek fertőzöttsége miatt biztosan kell konzultálnia a szájsebésznek fül-orr gégész szakemberrel is, hiszen az időközben kialakult melléküreg fertőzés gyógyítása már az ő szakterülete lesz. (Lehetséges, hogy emiatt javasolt a fogorvosa bennfekvéses kezelést).
Mindenképp arra bíztatom, hogy mihamarabb forduljon szájsebész szakemberhez! A halogatás nem tesz jót, a megnyílt arcüreg önmagától nem fog összeforrni, ezt az állapotot kezelni szükséges!
Mielöbbi gyógyulást kívánok!
